
Az iskolakert egy káposzta
Szöveg ami arról szól, hogy az iskolakert önmagában is egy komplex, sokféle „tudású” tér ( sőt mivel az ökoszisztéma és iskolai közösség része is, ezért emiatt is összetett), és még tovább fokozza a diverzitását, a megvalósulási lehetőségei, formái. Ez milyen jó, hogy ennyi mindent tud nyújtani és az is milyen jó, hogy ennyire rugalmas, sokoldalú ezért nagyon jó ilyet csinálni. Ezek mint a káposzta levelei rétegződnek egymásra.
Bele lehetne foglalni, hogy sokan csinálták már előttünk, és milyen jó egy ilyen folyamatba beállni. Itt be lehetne linkelni a történelmi cikket. Az iskolakertek története
Az iskolakert egy olyan többfunkciós tér, amiben különböző pedagógiai és egészségügyi lehetőségek ötvöződnek, és így együtt szolgálják a tanulók fejlődését.
Milyen lehetőségeket ötvöz magába egy iskolakert?
Az iskolakert elnevezés hallatán sokunk szeme előtt egy szépen kialakított konyhakert dereng fel, amiben megterem a környezetismereti, vagy biológia óra anyaga. Azonban egy iskolakert, ezen a kétségtelenül legkézenfekvőbb funkcióján túl, egy sokkal összetettebb, többféle szerepet betöltő hely, ami sok szempontból gazdagítja az iskolát vagy más intézményt. A kívánt funkciók lehetőségei függnek az intézmény jellegétől, a kert méretétől, a felhasználók korától.
Ahogy az élővilágot, úgy az intézményeket is a sokféleség jellemzi. Ezért ezek a felvázolt lehetőségek nem szigorú határokat akarnak szabni, hanem pont kitörni az iskolakert adta név szűk fogalmi gyűrűjéből, annak örülünk ha mindenki megtalálja a neki megfelelő, az ő profiljukba illeszkedő kert formát, sőt örömmel fogadjuk az új ötleteket. Bár az iskolakert elnevezés látszólag nagyon leszűkíti az általunk hirdetett program felhasználási területét.
Melyek egy iskolakert előnyei?
„Nagy gond, hogy városi közegben felnövő gyerekek egyre ritkábban és egyre kevesebb féle élőlénnyel találkoznak, nem ismerik a természet gazdagságát.”
– Bálint György
“Ezzel az iskolakerttel nem újat kreálunk, hanem egy művelési hagyományt újítunk fel. Ez még nagyobb öröm, és szívesen vettem részt benne”
– Bálint György
Az iskolakertek története
Rokonkertek
Legfrissebb bejegyzéseink
Hírek
Tudástár
mYnest ökotábor – 2019
Idén is lesz mYnest ökotábor a Füvészkertben! Időpont: 2019.augusztus 12-16 (napközis tábor) Helyszín: Füvészkert, az ELTE botanikus kertje: 1083 Budapest, Illés u. 25. A helyszín már önmagában élmény, egy igazi oázis, egy felfedezésre váró zöld sziget. Ebben az üdítő, friss környezetben ráadásul minden területnek külön története van, gondoljunk csak Áts [...]
Tudod ki az a Klíma Követ?
Magyarország egyik legszebb természeti értéke, csodája a Balaton. Ennek a különleges tónak a partján van egy különleges település, ahol olyan különleges dolgok zajlanak, mint például a Klíma Követ program, vagy a Gyerekképviselet. Gyenesdiás település apraja-nagyja ugyanis nem csak büszke a Balatonra és környezetére, hanem felelősséget is érez iránta. Ennek [...]
Lezárult az ALDI és P&G „Iskolai játszótér-zöldítés” pályázata – de mitől zöld egy játszótér?
Minden iskolákat fejlesztő programnak nagyon örülünk, ha pedig a zöldebb környezet a fókuszterülete egy pályázatnak, annak különösen! Ilyen az ALDI és a P&G most zárult akciója is, amelynek a lényege, hogy a játék végén a legtöbb szavazatot elnyert iskola 3,5 millió Ft értékű támogatást kap környezetbarát játszótér-felújításra, zöldesítésre! Hogy [...]
Ingyenes talajszenzor igénylés iskolakerteknek
Mi is az a talajszenzor? A talajszenzor vagy más néven talajszonda egy, a talaj tulajdonságait mérő érzékelő. Olyan, a kertészek vagy más termesztőket segítő eszköz, amely a talaj bizonyos, ránézéssel vagy érintéssel nehezen megbecsülhető sajátosságainak az érzékelését, megfigyelését végzi. A most ingyenesen igényelhető Flower Power szonda fejlett érzékelő-technológiákat [...]
Ősz, paradicsom, iskolakert
Ősszel a kert színe megindul a zöld irányából a barna felé, ami kicsit lehangoló tud lenni. Ezért az a néhány piros paradicsom ami még ott virít az ágyásokban, nagyon jól tud esni az embernek. Szerencsére szép, napsütéses napok a mostaniak, igazi vénasszonyok nyara, így a paradicsom is érhet még [...]
Nils Holgersson, Vadlúd Sokadalom és a mYnest
Az élmény centrikus oktatás előfutára Talán kevesen tudják, hogy minden idők legnépszerűbb svéd ifjúsági regénye, a hazánkban is méltán közkedvelt Nils Holgersson csodálatos utazása, eredetileg általános iskolai tankönyvnek készült. Selma Lagerlöf, későbbi Nobel-díjas svéd írónő […]
Barátok és cinegék
Több helyszínen zajlottak a madármegfigyelési napok programjai, a Naplás-tónál Magyar Madártani Egyesület madárgyűrűző bemutatójára mentünk ki. A helyszínre az Erdei bekötőúttól egy 15 perces erdei sétával lehet eljutni. Innen letérve jutunk a vízhez és a gátőrházhoz a túloldalon. Kicsikkel is ajánlott kimenni, színes-szagos magyarázótáblákon taníthatjuk őket a természetre. A körtúra a [...]
Beköszöntött a sütőtök szezon, ideje szüretelni!
Ki a gyorsabb, erősebb? A sütőtök termesztése az egyik legsikeresebb próbálkozásunk az iskolakertben. Nagyon látványos, hiszen a terjedelmes kúszó növény akár 10 méteres futásra is képes. Persze ez a hatalmas növekedési erély akár zavaró is lehet, ugyanakkor ezt a tulajdonságát ki is használhatjuk. Mi például [...]
Alapítsunk iskolakertet! – tervezési segédlet lépésről lépésre 2. rész
Nem jöhet létre kert anélkül, hogy tervezgetnénk, rajzolgatnánk róla, ötleteinket papírra ne vetnénk. Már kézi skiccek is sokat segítenek abban, hogy el tudjuk képzelni a területet bezöldítve, élőn és elevenen. Már a legelején hatékony tud lenni, ha közösen a pedagógusokkal, szülőkkel közösen megbeszéljük, milyen tankertet szeretnénk, [...]
Alapítsunk iskolakertet! – tervezési segédlet lépésről lépésre 1. rész
Bármilyen kertben is gondolkodunk, sok szempontot figyelembe kell vennünk az eszközök és növények kiválasztásánál. Kérdés, hogy kicsi vagy nagy iskolakertet szeretnénk-e? Esetleg később bővíthető legyen? Az sem mindegy, mennyi időnk lesz gondozni -akár a kicsikkel együtt-, ahogyan azt is már a legelején el kell döntenünk, [...]
Tengelic, te csodás!
Őszi madaras teendők Az első csípős őszi reggelek a tél közeledtére figyelmeztetnek bennünket. Bár napközben még élvezzük a kellemes, simogató napsütést, de esténként már jól esik a kandalló mellett üldögélve teát szürcsölgetni. Ez az időszak felkészülés az állatok számára is a közelgő hideg napokra. Az [...]
Mézeskert- A mézelő növényekről
Mézeskert Hazánkban az Országos Magyar Méhészeti Egyesület kezdeményezésére a méhek napját 1994-től ünnepeljük, minden év április 30-án. A kiemelt nap célja, hogy a tavaszi virágzás idején különösen is felhívja a figyelmet a méhek természetben betöltött alapvető fontosságú szerepére – hiszen a méhek virágokat beporzó munkája [...]
Növénytársítás a gyakorlatban- Fűszer kisokos II.
Hogyan valósítsunk meg egy vegyeskultúrával beültetett ágyást? Nézzünk egy konkrét példát Gertrud Frank Növénytársítás című munkája alapján! Az iskolakert kialakításánál érdemes ültetési tervet előre elkészíteni. Sorba vesszük a termeszthető fajokat aszerint, hogy hagyományos vagy emelt ágyásos művelést akarunk végezni. Ezután figyelembe kell vegyük a vetési, [...]
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.












