Comenius: „Az iskola mellett legyen kert!”

 Sokan, akik a rendszerváltozás előtt jártak Magyarországon iskolába emlékeznek még arra, hogy volt ott egy kert, ahol rendszeresen tanulták és végezték a kertművelést. Sajnos mára ezek a kertek szinte teljesen eltűntek, beépültek, jó esetben sportpályákká alakították át őket.
Az a gondolat, hogy egy iskola rendelkezzen kerttel és a szabadidőtöltés helyett vagy mellett oktatás színhelye, eszköze legyen, jóval korábbi. A reformációval beindult a könyvnyomtatás, ami pedig egyre szélesebb rétegek írás-olvasás tanulás iránti igényét ébresztette.
A Morva Testvérek szervezeténél nevelkedett és Heidelbergben is tanuló cseh származású Johannes Amos Comeniust tartják a szemléleti pedagógiai módszertan alapítójának. A Sárospatakon is tanító hittudós a Didactica Magna (1632) című írásában kijelenti: az iskola mellett legyen kert, ami a tanulók pihenésének, feltöltődésének színtere, ahol a diákok kényelmesen tanulmányozhatják a fákat, virágokat, gyógynövényeket és megtanulják élvezni azokat.

Rousseau és Darwin hatása

 Az első ránk maradt iskolakert terv 1663-ból származik. A terv alapján elmondható, hogy még nem célja a természettudományos kertészeti munka, inkább egy olyan környezet biztosítása, amely alkalmas a felüdülésre elmélkedésre. A terv megvalósulásáról nincs forrásunk, de ismert egy átadott működő iskolakert Halléból. Ezt August Hermann Francke pietista alapította és a diákoknak azt feladatot szánta, hogy a növényeket vizsgálják benne és állítsanak össze herbáriumot.
A XVIII. század végén az oktatás Rousseau hatása alá kerül, az egyházi befolyás kezd visszaszorulni, előtérbe kerül a természeti tudás gyűjtése, a botanika és a testi edzettség.
A sejtelmélet és a darwini szelekcióelmélet újabb állami oktatási reformokat generál, a gimnáziumokban bevezetik a természettudományok oktatását.  Megjelenik és elterjed az iskolakert mozgalom Németországban, Belgiumban, Svédországban, Franciaországban, Oroszországban és Angliában is. A XX. századra az Egyesült Államokban 75 000 iskolakertet létesítettek.

Iskolakertek alapítása Magyarországon

Magyarországon az Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter nevéhez fűződő 1868. évi népoktatásról szóló 38. sz. törvény a tankötelezettség bevezetésével együtt kötelezővé tette a gyakorló kertek létrehozását. A törvény értelmében az iskolakertek funkciója: a mindennapi éltre való felkészítés; a praktikus, gyakorlati tapasztalati úton szerzett ismeretelsajátítás megvalósítása. Az iskolakertek feltételének megteremtését miniszteri rendeletek szorgalmazták, állami segélyek, hivatalok, egyletek, gazdasági egységek adományai segítették. Az iskolakertek nagysága, színvonala, felszerelése a helyi sajátosságoktól függött: a földrajzi viszonyoktól, valamint a település hagyományos termelői tevékenységétől. Ugyanakkor döntően befolyásolta a kertek milyenségét az iskola jellege, adottsága, a fenntartó hozzáállása, a társadalmi környezet segítőkészsége.
A tanórák száma az elemi népiskolában hetenként „legalább 20, legföljebb 25, de nem értve ide a testgyakorlatot és a mezőgazdasági vagy kertészeti gyakorlatokat”. A mezőgazdasági gyakorlatok délutánonként folytak.

A tanítóképzők esetében a törvény a gyakorlati terület nagyságát, a tevékenység jellegét is megfogalmazza, miszerint „a tanítóképezdékhez legalább 2 holdnyi területnek kell csatoltatnia, hogy a növendékek a földművelésben, a gyümölcs- és szőlőtermesztésben, gyakorlati oktatást is nyerjenek”.
Ebből az időből származik Langauer Erasmus Schwab 1881-ben elhunyt bécsi gimnáziumi igazgató  Der Schulgarten. Ein Beitrag zur Lösung der Aufgabe unserer öftl. Schule című, 1876-ban megjelenő műve, amely a korszak leggyakrabban hivatkozott munkája.

Egy folyóirat az iskolakertekért

 1887 januárjától Graszel János és Horváth József szerkesztésében és kiadásában Aradon megjelent „Az Iskolakert. A népiskolai tanügy reformját czélzó havi közlöny” című folyóirat. A szerkesztők s a szerzők rendíthetetlenül hittek abban, hogy az 1868. évi népoktatási törvényben deklarált iskolakerti oktatás elősegíti a korszerű földművelésben rejlő, az egész társadalom életét befolyásoló gazdasági felemelkedést.

„Az iskolakertben folyó oktatás segíti a helyes gondolkodásmód és véleményalakítás fejlődését, a munkában kitartó, a környezetükre igényes egyéneket fejleszt, ennek hatására megváltozott gondolkodásmódú, jóakaratú generáció nőhet fel. Míg az iskola a közös tanítás színhelye, addig a kert a közös munka, kedv és közös játék terepe. A közösségi érzés felkeltése a polgári erények alapja. Végül a kert a természetismereti oktatás szemléltető helyszíne, eszköze.”

Varjassy Árpád Arad megyei tanfelügyelő 1886-ban kezdeményezte az iskolakert-felügyelői állás létrehozását, melyet novemberben a megye vezetése jóváhagyott. Az iskolakert-felügyelő elsődleges feladata a már működő iskolakertek rendezése, vezetése és kezelése lett volna. A felügyelői állás mellett Graszelék (főként már működő európai példák hatására) szorgalmazták a vándor kertészeti oktatói státusz létrehozását is, ebben látták biztosítottnak a néptanítók folyamatos szakmai képzését. Ezt a kezdeményezést azonban az Arad megyei közgyűlés nem hagyta jóvá.

Két magyar példa

A XIX-XX. század fordulóján a Győr megyei községi faiskolák a tanulók gyakorlati kertészeti ismereteinek fejlesztésére szolgáltak, fontos szemléltetési színhelyek voltak. A helyi viszonyokhoz jól alkalmazkodó kertészeti növények termesztésének meghonosítását a faiskolák útján igyekeztek elterjeszteni. Az 1000-1200 négyszögöles faiskolákat a község vezetői „bevételnövelés” céljából bérbe adták. Szívesen adták ezt bérbe a tanítóknak, akik képzettségükből fakadóan kellett, hogy értsenek a műveléséhez.
Ugyanebből a korszakból ismert, hogy a soproni evangélikus tanítóképző „külsőkertjének” építésére a földművelési minisztérium több mint 5000 fát, csemetét vagy dugványt küldetett, melyek közül több mint 400 db a kolozsvári gazdasági tanintézet kertjéből és mintegy 1000 db az ungvári állami faiskolából érkezett.