
Az iskolakert egy káposzta
Szöveg ami arról szól, hogy az iskolakert önmagában is egy komplex, sokféle „tudású” tér ( sőt mivel az ökoszisztéma és iskolai közösség része is, ezért emiatt is összetett), és még tovább fokozza a diverzitását, a megvalósulási lehetőségei, formái. Ez milyen jó, hogy ennyi mindent tud nyújtani és az is milyen jó, hogy ennyire rugalmas, sokoldalú ezért nagyon jó ilyet csinálni. Ezek mint a káposzta levelei rétegződnek egymásra.
Bele lehetne foglalni, hogy sokan csinálták már előttünk, és milyen jó egy ilyen folyamatba beállni. Itt be lehetne linkelni a történelmi cikket. Az iskolakertek története
Az iskolakert egy olyan többfunkciós tér, amiben különböző pedagógiai és egészségügyi lehetőségek ötvöződnek, és így együtt szolgálják a tanulók fejlődését.
Milyen lehetőségeket ötvöz magába egy iskolakert?
Az iskolakert elnevezés hallatán sokunk szeme előtt egy szépen kialakított konyhakert dereng fel, amiben megterem a környezetismereti, vagy biológia óra anyaga. Azonban egy iskolakert, ezen a kétségtelenül legkézenfekvőbb funkcióján túl, egy sokkal összetettebb, többféle szerepet betöltő hely, ami sok szempontból gazdagítja az iskolát vagy más intézményt. A kívánt funkciók lehetőségei függnek az intézmény jellegétől, a kert méretétől, a felhasználók korától.
Ahogy az élővilágot, úgy az intézményeket is a sokféleség jellemzi. Ezért ezek a felvázolt lehetőségek nem szigorú határokat akarnak szabni, hanem pont kitörni az iskolakert adta név szűk fogalmi gyűrűjéből, annak örülünk ha mindenki megtalálja a neki megfelelő, az ő profiljukba illeszkedő kert formát, sőt örömmel fogadjuk az új ötleteket. Bár az iskolakert elnevezés látszólag nagyon leszűkíti az általunk hirdetett program felhasználási területét.
Melyek egy iskolakert előnyei?
„Nagy gond, hogy városi közegben felnövő gyerekek egyre ritkábban és egyre kevesebb féle élőlénnyel találkoznak, nem ismerik a természet gazdagságát.”
– Bálint György
“Ezzel az iskolakerttel nem újat kreálunk, hanem egy művelési hagyományt újítunk fel. Ez még nagyobb öröm, és szívesen vettem részt benne”
– Bálint György
Az iskolakertek története
Rokonkertek
Legfrissebb bejegyzéseink
Hírek
Tudástár
Metszés – I. rész
Ha az iskolakertben a metszésről tanítunk, a lexikális ismeretek száraz gyarapítása helyett lehetőségünk nyílik látványos bemutatók tartására. Tapasztalt eredmény ugyanis önmagáért beszél. […]
Ültess fát!
A gyümölcsfa jó befektetés Bár a fák nem csak termésükkel, lombjukkal és egész megjelenésükkel is díszítenek, mi most mégis gyümölcsfa ültetésre szeretnénk ösztönözni a kedves olvasót. Gyakran hallani azokat a véleményeket, hogy nem érdemes a kertekbe gyümölcsfát ültetni, egyszerűbb elszaladni a hipermarketbe, vagy a piacra és ott beszerezni a [...]
Beköszöntött a sütőtök szezon, ideje szüretelni!
Ki a gyorsabb, erősebb? A sütőtök termesztése az egyik legsikeresebb próbálkozásunk az iskolakertben. Nagyon látványos, hiszen a terjedelmes kúszó növény akár 10 méteres futásra is képes. Persze ez a hatalmas növekedési erély akár zavaró is lehet, ugyanakkor ezt a tulajdonságát ki is használhatjuk. Mi például [...]
Alapítsunk iskolakertet! – tervezési segédlet lépésről lépésre 2. rész
Nem jöhet létre kert anélkül, hogy tervezgetnénk, rajzolgatnánk róla, ötleteinket papírra ne vetnénk. Már kézi skiccek is sokat segítenek abban, hogy el tudjuk képzelni a területet bezöldítve, élőn és elevenen. Már a legelején hatékony tud lenni, ha közösen a pedagógusokkal, szülőkkel közösen megbeszéljük, milyen tankertet szeretnénk, [...]
Alapítsunk iskolakertet! – tervezési segédlet lépésről lépésre 1. rész
Bármilyen kertben is gondolkodunk, sok szempontot figyelembe kell vennünk az eszközök és növények kiválasztásánál. Kérdés, hogy kicsi vagy nagy iskolakertet szeretnénk-e? Esetleg később bővíthető legyen? Az sem mindegy, mennyi időnk lesz gondozni -akár a kicsikkel együtt-, ahogyan azt is már a legelején el kell döntenünk, [...]
Óvodakert avató a Pece-parti Párizsban
Sas palota, Emke kávéház, zsinagógák, Sebes-Körös, Ady, Holnap, Rimler Károly. E látszólag össze nem függő szóhalmaz metszéspontjában Nagyvárad neve rajzolódikki. A héten ebben a kissé megkopott dicsőségű Körös-parti városban jártunk, ahol a határon túli első óvodakert avatón vettünk részt. […]
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.




