
Az iskolakert egy káposzta
Szöveg ami arról szól, hogy az iskolakert önmagában is egy komplex, sokféle „tudású” tér ( sőt mivel az ökoszisztéma és iskolai közösség része is, ezért emiatt is összetett), és még tovább fokozza a diverzitását, a megvalósulási lehetőségei, formái. Ez milyen jó, hogy ennyi mindent tud nyújtani és az is milyen jó, hogy ennyire rugalmas, sokoldalú ezért nagyon jó ilyet csinálni. Ezek mint a káposzta levelei rétegződnek egymásra.
Bele lehetne foglalni, hogy sokan csinálták már előttünk, és milyen jó egy ilyen folyamatba beállni. Itt be lehetne linkelni a történelmi cikket. Az iskolakertek története
Az iskolakert egy olyan többfunkciós tér, amiben különböző pedagógiai és egészségügyi lehetőségek ötvöződnek, és így együtt szolgálják a tanulók fejlődését.
Milyen lehetőségeket ötvöz magába egy iskolakert?
Az iskolakert elnevezés hallatán sokunk szeme előtt egy szépen kialakított konyhakert dereng fel, amiben megterem a környezetismereti, vagy biológia óra anyaga. Azonban egy iskolakert, ezen a kétségtelenül legkézenfekvőbb funkcióján túl, egy sokkal összetettebb, többféle szerepet betöltő hely, ami sok szempontból gazdagítja az iskolát vagy más intézményt. A kívánt funkciók lehetőségei függnek az intézmény jellegétől, a kert méretétől, a felhasználók korától.
Ahogy az élővilágot, úgy az intézményeket is a sokféleség jellemzi. Ezért ezek a felvázolt lehetőségek nem szigorú határokat akarnak szabni, hanem pont kitörni az iskolakert adta név szűk fogalmi gyűrűjéből, annak örülünk ha mindenki megtalálja a neki megfelelő, az ő profiljukba illeszkedő kert formát, sőt örömmel fogadjuk az új ötleteket. Bár az iskolakert elnevezés látszólag nagyon leszűkíti az általunk hirdetett program felhasználási területét.
Melyek egy iskolakert előnyei?
„Nagy gond, hogy városi közegben felnövő gyerekek egyre ritkábban és egyre kevesebb féle élőlénnyel találkoznak, nem ismerik a természet gazdagságát.”
– Bálint György
“Ezzel az iskolakerttel nem újat kreálunk, hanem egy művelési hagyományt újítunk fel. Ez még nagyobb öröm, és szívesen vettem részt benne”
– Bálint György
Az iskolakertek története
Rokonkertek
Legfrissebb bejegyzéseink
Hírek
Tudástár
Hagyományos tárolási, tartósítási és hűtési módok nemcsak télire
Nehezen tudnánk elképzelni, hogy mihez kezdenénk akkor, ha nem lehetne friss spanyol vagy marokkói import zöldségért, gyümölcsért elugrani a legközelebbi boltba, hogy télen ne csak krumplit együnk vagy kenyeret szalonnával. De gondoljunk csak bele, hogy hová lennénk a júliusi-augusztusi hőségben, ha nem lenne hűtőszekrényünk [...]
Egy éves lett az Iskolakert Program- Beszámolónk
Egy éve indult útnak Iskolakert Programunk, azóta nagy örömünkre egyre másra épülnek a kisebb-nagyobb kertek. Röviden összefoglaltuk történetünket, összegyűjttöttük az eddig megvalósult iskolakerteket, mindegyiknek megvan a maga története. Ugyanúgy ahogy nekünk is. […]
Tengelic, te csodás!
Őszi madaras teendők Az első csípős őszi reggelek a tél közeledtére figyelmeztetnek bennünket. Bár napközben még élvezzük a kellemes, simogató napsütést, de esténként már jól esik a kandalló mellett üldögélve teát szürcsölgetni. Ez az időszak felkészülés az állatok számára is a közelgő hideg napokra. Az [...]
Ki lesz az iskolakert motorja?
Az I. Országos Iskolakert-hálózati Találkozón a szervezők azt találták ki, hogy a hálózati tagok, a felnőtt vendégek üljenek be egy kémia órára. Ha jól emlékszem huszonkét éve vettem részt utoljára gimnáziumi kémia kísérletezésen. Persze az ember szívesen ül végig egy olyan órát, amiből biztos nem [...]
Gabonaföldek emléke
A nagyszüleim még földet műveltek, a szüleimnek volt kertjük, ahol maguknak termeltek, én már csak egy kis kertre vágyom, de mi lesz a következő generációval? Ők is átélhetik még az aratás élményét testközelből? […]
Építsd magad magaságyás
Betonból is készülhet magaságyás, csak a fantáziánkra van bízva, milyen külső burkolatot választunk hozzá. Tartós és masszív, viszont egyáltalán nem változtatható a helyzete. Egyszerűen lehet benne hasznonnövényeket termeszteni. Mi egy saját készítésű változatot mutatunk be, ami ezen a nyáron készült. […]
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.




