
Az iskolakert egy káposzta
Szöveg ami arról szól, hogy az iskolakert önmagában is egy komplex, sokféle „tudású” tér ( sőt mivel az ökoszisztéma és iskolai közösség része is, ezért emiatt is összetett), és még tovább fokozza a diverzitását, a megvalósulási lehetőségei, formái. Ez milyen jó, hogy ennyi mindent tud nyújtani és az is milyen jó, hogy ennyire rugalmas, sokoldalú ezért nagyon jó ilyet csinálni. Ezek mint a káposzta levelei rétegződnek egymásra.
Bele lehetne foglalni, hogy sokan csinálták már előttünk, és milyen jó egy ilyen folyamatba beállni. Itt be lehetne linkelni a történelmi cikket. Az iskolakertek története
Az iskolakert egy olyan többfunkciós tér, amiben különböző pedagógiai és egészségügyi lehetőségek ötvöződnek, és így együtt szolgálják a tanulók fejlődését.
Milyen lehetőségeket ötvöz magába egy iskolakert?
Az iskolakert elnevezés hallatán sokunk szeme előtt egy szépen kialakított konyhakert dereng fel, amiben megterem a környezetismereti, vagy biológia óra anyaga. Azonban egy iskolakert, ezen a kétségtelenül legkézenfekvőbb funkcióján túl, egy sokkal összetettebb, többféle szerepet betöltő hely, ami sok szempontból gazdagítja az iskolát vagy más intézményt. A kívánt funkciók lehetőségei függnek az intézmény jellegétől, a kert méretétől, a felhasználók korától.
Ahogy az élővilágot, úgy az intézményeket is a sokféleség jellemzi. Ezért ezek a felvázolt lehetőségek nem szigorú határokat akarnak szabni, hanem pont kitörni az iskolakert adta név szűk fogalmi gyűrűjéből, annak örülünk ha mindenki megtalálja a neki megfelelő, az ő profiljukba illeszkedő kert formát, sőt örömmel fogadjuk az új ötleteket. Bár az iskolakert elnevezés látszólag nagyon leszűkíti az általunk hirdetett program felhasználási területét.
Melyek egy iskolakert előnyei?
„Nagy gond, hogy városi közegben felnövő gyerekek egyre ritkábban és egyre kevesebb féle élőlénnyel találkoznak, nem ismerik a természet gazdagságát.”
– Bálint György
“Ezzel az iskolakerttel nem újat kreálunk, hanem egy művelési hagyományt újítunk fel. Ez még nagyobb öröm, és szívesen vettem részt benne”
– Bálint György
Az iskolakertek története
Rokonkertek
Legfrissebb bejegyzéseink
Hírek
Tudástár
Most kell kiültetni az édesburgonya palántákat?
Az édesburgonyát a legtöbb cikk dicséri, hogy mennyire egészséges. Az Országos Onkológiai Intézet egy publikációjában a föld legegészségesebb ennivalói között említik. Akit esetleg untatnak a dietetikus vagy onkológus tanácsai és táblázatai, annak csak annyit mondunk: az íze fenséges! A hagyományos magyar konyhához szokott olvasó a 800-900 Ft-os édesburgonyát luxuscikknek [...]
Éljen a mezítláb!
Éljen a mezítláb! „Le a cipővel, éljen a vad természet, szabadok vagyunk”- harsogják a szabad természetbe szakadt pesti srácok a 70-es évek emblematikus filmjében, mely Csukás István: Nyár a szigeten című regényéből született. Gyermekkorunkban nem voltak mezítlábas ösvények: csak lerúgtuk az alföldi papucsokat, és [...]
Mélymulcsos kertművelés
Az interneten elérhető egy Ruth Stout-ról készült film. A 96 évet élt hölgy beszámol arról, hogy 14 éven keresztül nem kellett már szupermarketbe menjen vásárolni, mert mindent magának termelt. A filmen látható, hogy a már kilencvenes éveiben járó, lassan mozgó hölgy egészen meghökkentő módon vet, [...]
Fűfa Tankert nyílt a Füvészkertben
A VIII. Kerületben újabb attrakcióval bővült a patinás Füvészkert. A héten került átadásra a Fűfa névre keresztelt tankert, melynek létrehozásában Bálint György, az iskolakertprogram fővédnöke is aktív szerepet vállalt. […]
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.




