Akik kihúzták maguk alól a talajt
A tudomány és az urbanizáció olyan viharos gazdasági, társadalmi változást hozott az emberiség életébe, aminek a megemésztése az elkövetkező időszak egyik nagy kihívása lehet. Korábban az emberek a természettel együtt éltek, otthon érezték magukat benne, és szinte mindent tudtak róla, amire a mindennapjaikban szükség volt. A modern életstílus, a technikai eszközöktől való kóros függőség napjainkra milliókat szakított el véglegesen a természetben töltött, a test és lélek számára is regeneráló időtöltéstől, az állatokkal, növényekkel végzett mezőgazdasági munkáról nem is beszélve.
Gyerekek szobafogságban
A múlt század végén, elsősorban a tengerentúlon egyre többen figyeltek fel arra, hogy a városi létforma és ezzel együtt a technikai eszközök nyújtotta kikapcsolódási lehetőségek mennyire elvonják a gyermekeket a szabadban végezett önfeledt játéktól, a természet felfedezésétől. Míg korábban azért zajlott a generációk közötti harc, hogy a gyerekek jöjjenek be végre vacsorázni, ma sokszor azzal van probléma, hogy az ifjúság nem akar kilépni a szobából. Ott nyomkodja a kütyüjét.
Természethiány, mint lehetséges betegség
Az USA-ban élő Richard Louv újságíró több mint egy évtizeden keresztül kutatta a gyermekek szabadidős szokásait, keresztül-kasul utazva ezért az államokat. Tapasztalatait a 2005-ben megjelent nagy sikerű könyvében osztotta meg. A Last Child in the Woods (Az utolsó gyermek az erdőkben) címmel megjelent műben Louv használta először a “természethiány okozta rendellenesség” kifejezést. A szerző kutatásaira alapozva megállapította, hogy a kütyükkel töltött idővel egyenes arányban növekszik a gyermekek körében a különböző viselkedési problémák gyakorisága. Ezt a meglátását azóta számos kutatás alátámasztotta: miszerint a természetben szinte alig játszó gyerekek nagyobb arányban küzdenek figyelemzavarral, szorongással, depresszióval, valamint rosszabbul kezelik a kihívásokat és a stressz helyzeteket.
A természet gyógyító ereje
Az élmény centrikus oktatás elkötelezett híveként az iskolakertprogram.hu is minden lehetőséget megragad annak érdekében, hogy minél több oktatási intézmény teret biztosíthasson a gyermekek számára a természetben való tanulásra, élményszerzésre. Sok zavar, agresszió, félelem a természetben felszívódik, vagy szelepre talál. A természetben átélt élmények javítják a gyermekek koncentrációs képességét, fejlesztik a társas képességeiket, valamint javul a felnőttekkel való kapcsolatuk is.
Csatlakozz Te is!
Az Ökostart Alapítvány 2016-ra nagyszabású országos akciót hirdetett annak érdekében, hogy hazánkban is egyre több általános és középiskolás gyermek élhesse át a természet közeli tanulás élményét. A kezdeményezéshez november végéig több mint 900 osztály csatlakozott közel 100 iskolából. A csatlakozó intézmények vállalták, hogy 2016. április 08-án tanulóik számára a szabadban szerveznek oktatási, vagy ismeretszerzési programot. Ennek helyszíne lehet a már működő iskolakert, egy közeli park, vagy egy tematikus tanösvény meglátogatása is. A felhíváshoz még lehet csatlakozni. Részletek a www.kinnazosztaly.hu oldalon érhetők el.




Hagyj üzenetet