– Gyuri bácsi! Te az utóbbi időben egyre többet teszel azért, hogy újra legyenek iskolakertek. Nemrég az OMÉK-on is ez volt az előadásod témája. Sok iskolának viszont nincs telke a kertészkedéshez, ezt hogy látod?

– Ezt tévedésnek tartom. A konyhakertet el lehet kezdeni egy balkon ládában, ha például a muskátli mellé beültetünk egy paprika palántát. De most mondok egy jobb ötletet: ha már ennyi helye van az iskolának mint ez a szoba, akkor minden évben vessenek más növényeket. Az egyik évben gabonaféléket, a másik évben hüvelyeseket és így tovább.

– Te a rendszerváltás után politizáltál is a parlamentben. Úgy emlékszem ebben az időben is felmerült az iskolakertek ügye.

– Ez még korábbra nyúlik vissza. 1992 körül Andrásfalvy Bertalan volt a művelődési és közoktatási miniszter. Az ő kezdeményezésére alakult egy öttagú munkacsoport a minisztériumban azzal a céllal, hogy Eötvös József nevéhez fűződő népoktatásról szóló 1868-as törvényben megfogalmazott iskolai gyakorlókerti tevékenységet megújítsa a hazai közoktatásban. Ennek a munkacsoportnak lettem én is tagja. Emlékszem, hogy terveket készítettünk a miniszternek, de sajnos a következő ciklusban, amikor én is képviselő voltam, ezek a dokumentumok már nem voltak meg, a kezdeményezés elhalt.

– Mégis sikerült iskolakert alapításában részt venned?

– Központi akarat híján maradtak a helyi kezdeményezések. Ilyen a Heves megyei Tarnabodon folyó program. Oda az önkormányzat a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen hívott meg.  A lakás nélkül maradt vidéki és helyi lakosok számára biztosított ingatlanokat. Cserébe a kedvezményezett családok vállalták, hogy gazdálkodnak, rendben tartják a házat és gyermekeiket járatják a gyerek intézményekbe.

– Pontosan hogy indult ez az egész?

 – Vetőmagot, vetőburgonyát adtunk a családoknak, én 100 szőlőoltványt adtam. A következő évben süldőket kaptak azzal a feltétellel, hogy a szaporulat felét visszaadják. Voltak kudarcok: egyesek megették a vetőburgonyát, volt olyan is, aki nem bírta a falusi életet visszaköltözött városba. Összességében mégis működik, de pénz ehhez is kell.

– Volt valami különleges tapasztalatod?

 – Ezerszer elmondtam már… Emlékszem, hogy a harmadik évben, azután, hogy elindult a konyhakert program, sétálok Tarnabodon a Polgármesterrel. Egyszer odaszalad egy cigány asszony – tényleg szaladt. Három gyermekét egyedül nevelte. Azt mondja: „Gyuri bácsi, lesz mit enniük a gyerekeimnek, a pincében már van nyolc zsák krumpli, amit én termeltem.” Ha egyszer oda fel jutok (Bálint gazda fel mutat), és megkérdezik csináltam-e valami jót ebben az életben, biztosan ezt a történetet fogom elmondani.

 – Visszatérve az eredeti kérdésre. Tarnabodon is van iskolakert?

 – Nevezhetjük annak. Van a faluban egy gyermekház, ennek a konyhakertjében különleges módon a gyerekekkel együtt a szülők is tanulják a kertészkedést, az önfenntartó gazdálkodást. Ki szeretném hangsúlyozni, hogy ne csak a gazdaságosságot lásd egy ilyen iskolakertben! Meggyőződésem, hogy a társadalmi közösségi kapcsolatok miatt sokkal fontosabb.

– Egy iskolakertben lehet kísérletezni is. Próbálkoztál olyan növényekkel, amiket korábban nem ismertél? Hogy sültek el ezek a kísérletek?

 A nyolcvanas években kijutottam Olaszországba Nocera Inferioreba, ahol felfedeztem egy cukkini ültetvényt. Ilyen nálunk még nem volt. Érdeklődtem a helyiektől és mindjárt be is tudtam szerezni cukkini vetőmagot. Hazahoztam, a barátaimnak szétosztottam és én is ültettem belőle. A másik a kajszibarack, az én kedvencem, a külföldi nagy piacokon igazi hungaricumnak számít. Volt lehetőségem Londonban a Covent Gardenban végigkóstolni a görög, spanyol, francia és az olasz kajszikat, de ízben zamatban nem találtam, amit kerestem. Rájöttem, hogy igazából gyerekkorom ízeit kutattam. Nemrég a kertünkben lévő öreg kajszit megfiatalítottuk. Olyan mint én, teli van sebekkel de azért még gyümölcsözik.

– Nagyon köszönöm az interjút és sok gyümölcsözést és megújulást kívánok!