Nem jöhet létre kert anélkül, hogy tervezgetnénk, rajzolgatnánk róla, ötleteinket papírra ne vetnénk. Már kézi skiccek is sokat segítenek abban, hogy el tudjuk képzelni a területet bezöldítve, élőn és elevenen. Már a legelején hatékony tud lenni, ha közösen a pedagógusokkal, szülőkkel közösen megbeszéljük, milyen tankertet szeretnénk, milyen eszközökre lesz szükség. Készítsünk költségvetési tervet! Nem csak az építési költségekkel kell számolnunk, hanem az éves fenntartási kiadásokkal, alapanyagokkal és felújításokkal, átalakításokkal. Talajvizsgálatra is szükség van, ha az eredeti termett talajt szeretnénk megművelni. Fontos az is, hogy jól helyezzük el az eszközöket azért, hogy jól tudjunk mozogni a kertben még későbbi bővítés esetén is! Az első részben ötleteket szeretnénk adni a tervezéshez mintakertek bemutatásával, a második részben a kapcsolódó foglalkozásokhoz szükséges elemeket vesszük sorra.

1. lépés: Határozzuk meg a céljainkat a kertben!

Tehát az első és legfontosabb kérdés, hogy mi lesz a fő funkciója a kertnek. Az alaptípusok általában ezekbe a kategóriákba tartoznak: oktatókert (különböző életterek bemutatása), munkakert (termelésre), pihenőkert, játszókert kisebb gyerekeknek, szemléltetőkert különleges fajtákkal, haszonkert (felhasználásra), élménykert.  Itt is három mintakerten keresztül mutatjuk be, hogy mire van szükség különböző típusú kertek kialakításánál.

Kertvariációk kerttípus szerint

Játszókert

Az első képen látható kertben a játékos tanulás volt a fő szempont. A kertben működik már egy tanösvény, madarakat és más állatokat is sokszor megfigyelnek a gyerekekkel. llyen típusú kertben madárbarát eszközöket is felszerelhetünk, majd együtt etethetjük az állatokat télen, a komposztáló sünmenedékkel is elmaradhatatlan kellék! Készíthetünk faorgonát és különböző anyagokkal feltöltött ösvényt, ahol a hangoké és a tapintásé a főszerep. Fűszerszárítóban érezhetik a kicsik a különböző növények érdekes illatát. Különböző témájú táblákkal is segíthetjük őket az eligazodásban. Már óvodás korban érdekes megfigyelésekre alkalmas egy meteorológiai állomás, az itt látottak a későbbi megértést is segítik, akkor is, amikor még nem érti a kisebb korosztály a mélyebb fizikai tartalmat.

Pihenőkert

Ebben a kertben a pihenés, a kikapcsolódás az elsődleges cél. Olyan növények kerülnek itt a magaságyásba, ami kevés gondozást igényel, gyorsan növő, erős fajta. Árnyékot adó futónövények és virágok a legalkalmasabbak erre a funkcióra, ezekből később kézműves foglalkozást is rendezhetünk. Ha fák vannak a területen, az is nagy előnyt jelent. Kétféle bemutatóágyás kerül a kertbe: egy az érkező óvodáscsoportok és egy az iskolások számára a rétegrendet bemutató üveg oldalfallal. Sok-sok ülőbútorra van szükség, hogy kényelmes legyen a kert mindenki számára.

Oktatókert

Ez a nagyobb iskolakert a többrétű tudásszerzésnek a színhelye. Demonstrációs térben bemutatóasztal, munkaasztal és sok ülőfelület kapott helyet, hogy egy egész osztály elférjen a kinti tanórán. Fóliasátorban az előnevelést és a korai palántázást tanulhatják meg a diákok, a meteorológiai állomáson komolyabb mérések is végezhetők, elmagyarázhatjuk nekik, miért fontos a kettős lamellás kialakítás az időjárás pontos megfigyeléséhez.

2.lépés: Mire lehet szükségünk az egyes foglalkozásokhoz?

Mielőtt számolgatni kezdenénk a méretekről és az eszközökről a legjobb lépés, ha sorra vesszük, milyen tematikák szerint szeretnénk használni a kertet. Mi most megadunk egy rövid mintatervet a How to grow a School Garden c. könyv segítségével a kapcsolódó foglalkozásokhoz. Jó, ha éves ültetési tervet is készítünk már a tervezésnél, amit később az órákon fel tudunk használni.

Egy profi iskolakert terve- Clifford See

  • Az első nap csak bevezetés, ekkor tudunk ismerkedni a kerttel és ekkor tudjuk ismertetni a kerti szabályokat mindenkivel. Megbeszélhetjük azt is, ki mit szeretne ültetni, őszi évkezdésnél faleveleket és terméseket is gyűjthetünk a környező fákról vagy bokrokról.
  • Az egyik napon tarthatunk egy kinti órát a komposztálásról és az újrahasznosításról. Nézzük meg, mit tehetünk a komposztálóba és mit nem, hogyan történik a szelektív hulladékgyűjtés. A komposztálás eszközei: komposztáló, különböző típusú hulladékok. Megkérhetjük a gyerekeket, hogy gyűjtsenek különböző palackokat, papírt, stb.
  • Környezeti vizsgálatot is végezhetünk, ahol talaj szerkezetével ismerkedhetnek a gyerekek, hangsúlyozva, hogy melyik növénynek milyen környezetre van szüksége.A vizsgálat eszközei: magaságyás speciális földfeltöltéssel és különböző talajok, demonstrációs asztal. A bemutatóasztal legyen kerek vagy sokszögletű formájú, körülötte pedig ajánlott 10-15 m2-es tér az intenzív használat miatt.
  • A palántázással együtt az évszakok körforgását is be tudjuk mutatni, megnézhetjük melyik növekedési fázisban vannak növényeink. A palántázás eszközei: magaságyás, szerszámok és szerszámtároló pad vagy tároló házikó, munkaasztal. A magaságyások körül nagyjából 120cm mozgástér kell, hogy jól körül lehessen állni. Az ágyások akár határoló falként is funkcionálhatnak a terület szélén.
  • Következik a víz mozgása, amit különböző halmazállapotaiban és felhasználásában vizsgálhatunk. Egy tálcába földet is tehetünk, ahova vizet csorgatva a talajeróziót is megfigyelhetjük. A vízhez kapcsolódó eszközök: magas falú vízi élőhely, esővízgyűjtő tartály. Az esővízgyűjtőt fedjük le, nehogy szennyeződés kerüljön bele!
  • Az állati élővilág megismerése, kölcsönhatások szemléltetése a rovarok, madarak, növények és az emberek között. Az állatvédelem eszközei: madárodúk, etetők és itatók, mYnest madárles, sünmenedék, rovarhotel. Ha játszóteret is akarunk építeni a kertünkbe, ügyelni kell az 1,5m-es védőtávolságra. A madárbarát eszközökhöz pedig magas fák is kell, hogy legyenek a terület közelében!
  • Hazai növényfajtákról és termelési módokról is beszélhetünk. Jó, ha a gyerekek tisztában vannak az itthoni őshonos fajtákkal a mezőgazdaságban és a kertészetben. A hazai fajták szemléltetéséhez használt eszközök: oktatótáblák a témával kapcsolatosan, a gabonaföldeken használatos eszközök, kézimalom, vermelőláda, munkaasztal, különféle hazai és nem hazai virágok, termények. A vermelőláda hozzávetőlegesen elég, ha 1x2m méretű, és ugyanekkora gödröt ásunk.
  • Táplálékláncok felépítése saját kertünk alapján. A folyamatok elemzésének eszközei: állatvédelmi és megfigyelő eszközök (lásd feljebb)
  • Esős napon a korábban behozott növényekből és termésekből készíthetünk virágképeket, herbáriumot, csoportosíthatjuk őket. Az előkészítés eszközei: magaságyás, munkaasztal. A munkaasztalhoz vizes bekötés szükséges, segítség a tárolásban és tisztításban.

2016-11-10