A paradicsom nem véletlenül az egyik legkedveltebb kiskerti zöldségünk. Nem csak ízletes, de az egyik legegészségesebb zöldségfélénk. Palántázni szoktuk, amit akár magunk is nevelhetünk magról, de vehetünk “készen” is.

Miután elültettük, fajtától függően kell vele foglalkoznunk. Egy részük úgynevezett determinált, vagyis törpe, ezek kis bokrocskát nevelnek általában, és ezért nem kell őket kötözni. A folytonnövő fajták viszont, ahogy nevük is mutatja, csak nőnek és nőnek, és nőnek… ezért ezeket karózni, kötözni és kacsolni kell. Az első kettő sokunknak ismerős lehet, na de kacsolni? Igen, ugyanis ha nem tesszük meg akkor egy hatalmas, kezelhetetlen bokrunk lesz, ami nem tesz jót sem a termésnek, sem az idegrendszerünknek. A kacsolás paradicsoméknál annyit jelent, hogy a hónaljhajtásokat kitördeljük, amit, ha későn kapunk észbe, már csak metszőollóval (és a méretes hajtások miatt, fájó szívvel) tehetünk meg.

A hónaljhajtások a levelek tövénél nőnek, azonban vigyázzunk, a nem kacsolandó, értékes hajtásokra! Ezek egyrészt a virágok, amelyek általában nem a levelek tövéből nőnek ki, másrészt a fő hajtáscsúcs, ami értelemszerűen a fő szár csúcsán van. Ez utóbbit csak akkor törjünk ki, ha már megelégeltük a folyton növést, és nem szeretnénk magasabb paradicsomot. A letört, levágott hónaljhajtásokat nem kell nagyon megsiratni, még hasznunkra lehetnek. Ugyanis ha nyár közepén óvatosan levágunk néhány ilyen hajtást, és tápdús földbe elültetjük, akkor azok gyorsan meggyökereznek, és például ablakpárkányon késő ősszel is termést érlelnek, amikor a kinti paradicsomjaink már inkább téli álomra akarnák hajtani a fejüket.

A hónaljhajtás

További hasznos írásokat olvashatsz a paradicsomról Bálint gazda oldalán: ITT