Iskolakert Program, melynek Bálint Gazda mentora lett
Bálint Gazda, az ország kertésze, már kezdettől fogva szívén viselte a gyerekek kertészeti oktatását. Az iskolakertek elindításáról kérdeztük egy interjúban, ahol olyan érdekességeket is megosztott, hogy milyen új növényeket hozott be. Az interjút ide kattintva olvashatja el: Legyenk újra iskolakertek!
Magaságyások tervezése
Gyuri bácsi a kezdeti inspiráción túl konkrét segítséget nyújtott a tervezés, kivitelezés során adott hasznos tanácsaival. Megismertette velünk a magaságyás általa is már a 80-as évektől alkalmazott módszerét, Magaságy című könyve a mai napig keresett írás.
A magaságyás mellett más hasznos ismereteket is megtanultunk tőle, például a metszés fortélyait. Mindezt a tőle megszokott kedves humorral fűszerezte. Egyszer megkérdeztük tőle, mekkora ültetőgödör kell egy fának? Erre hamiskás mosollyal ezt a választ kaptuk: Tudod, olyan ez mint a hozomány. Mennél nagyobb, annál tovább tart a boldogság.
Gyuri bácsi aktívan részt vesz az Iskolakert Program népszerűsítésében
Az OMÉK rendezvényen egy gyönyörű, mezítlábas-ösvényes-mynestes komplett iskolakerttel vonultunk ki, hogy minél “csábítóbb”
legyen a felhasználók, azaz a gyerekek számára. A vasárnapi napon Bálint Gazda tartott érdekes előadást az iskolakertek kialakításáról, fenntartásáról, külön kiemelve a magaságyásban történő kertművelés előnyeit. Az előadás után személyes kérdésekre válaszolt az “ország kertésze”, majd a helyszínen dedikálta a témához kapcsolódó könyvét.
Az eseményről készült képes beszámolónkat itt tudja megtekinteni:OMÉK
Iskolakert avatások
Gyuri bácsi egyik legkedvesebb látogatásai természetesen az iskolakert átadók voltak. A XVI. kerületben alakult iskolakert különösen közel állt a szívéhet, hiszen egészen közel volt lakóhelyéhez. Bálint gazda kellemes humorral mintegy másfél órán át konzultált iskola területén létesítendő tankertről az igazgatóval, több pedagógussal és kivitelezőkkel. A szalag ünnepélyes átvágása után személyes élményei alapján elmondta, hogy ma már sok gyermek nem tudja, hogy a borsót nem gépek gyártják, a tarhonyát pedig nem termesztik, ezért nagy szükség van az ilyen iskolakertekre, ahol a tanulók megismerkedhetnek a növényekkel, azok termesztési módszereivel. A kertlátogatásról képes beszámolónkat itt éri el: Egy iskolakert születése.Blogunkban egyébként erről az építkezésről részletes “építési napló” jelleggel is beszámoltunk!
Másik kedves emlék a Nagyváradi óvodakert avató. Az 1804 óta működő evangélikus iskola – jelenleg óvoda – kertjében létrejött kertet hálaadó istentisztelet keretében vehették birtokukba a legkisebbek. Mátyás Attila lelkész háláját fejezte ki mind az égi mind a földi segítségért, majd a gyerekek Bálint gazdával közösen elültették a jövő tavasszal színpompásan virító tulipánok hagymáját. Képes beszámolónkat az avatóról itt tudja megtekinteni: Óvodakert avató a Pece-parti Párizsban
Hiába közeledett Gyuri bácsi 100. születésnapja, szívesen vállalta az utazást, ha iskolakertről volt szó. Így történt, hogy az Iskolakertekért Alapítvány Boldogon tartott találkozójára is velünk tartott, ahol a helyi iskolakertet is örömmel megnézte, és gratulált azok fenntartójának. A közös hazaút során kiderült, hogy Gyuri bácsi mennyire figyelemmel kíséri a világ eseményeit, akkor az ENSZ önfenntartás fontosságára vonatkozó felhívása foglalkoztatta.
Az ELTE Füvészkertben nyílt Fű Fa Tankert fővédnöke is Bálint Gazda lett
Természetesen az átadón is részt vett Gyuri bácsi, ahol a kert igazgatója, Orlóci László elmondta, hogy a tankert létrehozásával megbízott munkacsoport tiszteletbeli elnökévé Bálint Györgyöt választották. Bálint gazda ötleteivel, tanácsaival segítette a munkát, míg a tankert vizuális kialakítását a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói is segítették.
A kertavatóról készült képes beszámolót itt tudja elolvasni: Fű-Fa Tankert nyílt a Füvészkertben
Gyereknap Gyuri bácsival a Nádlandban
Gyuri bácsi olyan rendhagyó eseményekre is szívesen eljött, mint a Gyereknap, amelyet a Nádland Kft. telephelyén tartottak, ahol a Zöldkatica Tanösvény és Iskolakert is helyett kapott. A “rajongók” ilyenkor dedikálni tudták könyveiket. Képes összefoglalónkat az eseményről itt tudja megtekinteni: Fotógaléria – Gyereknap
Egy egyedülálló mesekönyv
Csodálatos állatok, varázslatos növények címmel jelent meg az a mesekönyv, amelyet Bálint Gazda közösen írt Telegdi Ágnes íróval. A könyv barátságos hangú történeteivel, madáretetési, madármegfigyelési tanácsaival, kertészkedési ötleteivel kicsiknek és nagyoknak is remek olvasmány. A növényes történeteket Gyuri bácsi írta, aki talán az országban először ad itt kertészkedési tanácsokat óvodásoknak.
100 éves szülinap
Kétségtelenül ritka alkalom egy századik születésnap, megtiszteltetés volt ezen az eseményen részt venni. A sok régi barát mind nagy tisztelettel, és meghatóan emlékezett vissza a közös munkára, Gyuri bácsival együtt töltött időre.
Ültess Fát program Gyuri bácsival
A 100 születésnap alkalmából egy különleges programsorozat vette kezdetét: az Ültess Fát Bálint Gazdával. A Mozgalom célja az volt,
hogy 100 fát ültessenek el 100 óvodában vidám gyerekműsor keretében. Egyik különleges állomás volt a XII kerületi óvodakert, ahol a faültetés az óvodakert avatóval esett egybe. Az eseményen Pokorni Zoltán polgármesterrel közösen ültetett fát Gyuri bácsi. Az eseményről készült beszámolót itt olvashatja el: Faültetés Bálint Gazdával a Mesevár Óvodában
Zárásként pedig álljon itt Gyuri bácsi egyik humoros válasza. Mikor megkérdezték tőle, hogy mi a hosszú élet titka, a következő választ adta mosolyogva: Hát tudod, nem szabad korán meghalni.
Hagyj üzenetet